| Profik |
 |
A Rippel Brothers ismét Magyarországon! Az extrém akrobatika koronázatlan királyai
Az Állami Díjjal kitüntetett, immár háromszoros Guinness-rekorder Rippel Ferenc és Rippel Viktor az európai és az amerikai show-műsorok, varieték keresett előadóművészei. A testvérek produkciója - speciális adottságaik, teljesen egyforma testfelépítésük (180cm, 90kg) révén - a megszokott artistaszámokhoz képest mindig tud újat, különlegeset nyújtani.

 

Rippelék olyannyira népszerűek, hogy újabb 3 hónapig nagy sikerrel léptek fel a párizsi Moulin Rouge színpadán, ahol minden este közel 2000 embert bűvöltek el mutatványaikkal. A látványos show-iról méltán elhíresült Vörös Malom már állandó tagjainak tekinti a magyar fivéreket, akik így részt vehettek a mulató ázsiai projektjében is. A világon egyedülállónak számít, hogy a Moulin Rouge fellépett Hongkongban, ahol a hongkongi elit top 100 embere volt jelen.
Ezt követően átutaztak Kínába, pontosabban Sanghajba, ahol szintén először járt a testvérpár. Talán nem meglepő, hogy óriási sikert arattak aktuális műsorukkal, és 180 centiméteres magasságukkal és 90 kilójukkal ismét meghódították a színpadot és a közönség szívét is.
A Rippel Brothers sikere és hírneve megelőzi őket, így nehéz szabad időpontot találni a naptárukban. Magyarországon és külföldön egyaránt vállal fellépéseket a duó, akik egy Rippel Revue elnevezésű show keretében idézik fel a párizsi show-hangulatot. A Rippel Revue Show többféle változatban megtekinthető, így mindenki megtalálhatja a saját maga számára megfelelőt. Továbbá a show-verziók egyedi szempontok figyelembevételével alakíthatóak a megrendelő igényei szerint. A fő cél az, hogy a közönség nagyszerűen szórakozzon.
Külön említést érdemlő díjak 2000-ben felléptek itthon a III. Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, ahol ezüstérmet, egy héttel később pedig a párizsi 8. Nemzetközi fesztiválon első helyezést nyertek.
2002. Mácius 15 - én Állami kitüntetést kaptak: Hortobágyi Károly Nívó Díj |
|
Történetük
 |  |
| Rippel Ferenc |
 |  |
| Rippel Viktor |
A fiúk nem véletlenül választották ezt a pályát, hiszen már a szüleik is artisták voltak, akik szintén utaztak, járták a világot Trio Cortez néven, bár a hatvanas-hetvenes évek elején ez még nem volt könnyű. 1973-ban a második fiú, Viktor megszületése után azonban felhagytak az utazással és inkább a fiúk képzésével foglalkoztak. A két testvér szinte előbb tudott gumiasztalon szaltózni, mint járni. Négy évesen elkezdtek szertornázni, amit egészen addig folytattak mígnem 1981-ben felvételt nyertek az Állami Artistaképző Intézetbe. Nyolc éves tanulmányuk befejezése és a diploma megszerzése után kötelező negyed éves cirkuszturné következett Magyarországon, majd fél év Bulgáriában, ezek után még mindig kötelező jelleggel a Szovjetunióba küldték őket egy évre.
Itt kezdett el kialakulni mostani munkájuk alapja. Az orosz artisták sokat segítettek kezdeti próbálkozásaik tökéletesítésében. A Bahamák és egy amerikai körút után 1996-ban meghívást kaptak a világ egyik legrangosabb cirkuszfesztiváljára a párizsi fesztiválra, ahol első igazi nagy sikerüket aratták és elnyerték a közönség és a zsűri díját. Ettől kezdve a világ legrangosabb cirkuszainak menedzserei kapkodtak utánuk. 1997-98-ban turnéztak a Ringling Bros. Barnum and Bailey Show-val, ahol az USA összes államát nagyobb metropoliszait bejárták.
Tudásukat, mozdulataikat folyamatosan fejlesztik és a világ számos országában népes rajongótábor kíséri figyelemmel minden lépésüket. Láthattuk őket már Jay Leno és Rosie O’Donnell showműsorában is.
Elhivatottságuk és profizmusuk révén meghódítottak már minden csúcsot, amit az artistaművészet számukra kínált. A mai napig a párizsi Moulin Rouge állandó tiszteletbeli tagjai.
Harminc évesen elérték művészetük csúcsát és elnyertek minden lehetséges dijat. Mi hiányzik még?
Talán csak egy-két (10) Guinness Rekord és egy saját 'egészestés' 90 perces önálló show...
A RIPPEL BROTHERS A NEGYEDIK REKORDRA KÉSZÜL! Még idén sor kerül a következő - sorrendben negyedik - Rippel-rekordra, mégpedig idén júliusban Magyarországon. Bővebb információt erről egy hamarosan megrendezendő sajtótájékoztatón közölnek majd a fiúk, egy dolgot azonban már most megígérnek: az újabb rekord (is) nagyon veszélyes lesz! |
|
|
_ |


| 1. Kid Rock |
| All Summer Long |
| 2. Estelle ft Kanye West |
| American Boy |
| 3. Madonna ft. Justin Timberlake |
| 4 Minutes |
| 4. Katy Perry |
| I Kissed A Girl |
| 5. Sam Sparrow |
| Black And Gold |
| 6. Jonas Brothers |
| Kids Of The Future |
| 7. Madonna |
| Give It 2 Me |
| 8. Coldplay |
| Violet Hill |
| 9. Madonna |
| Give It 2 Me |
| 10. Metallica |
| The Day That Never Comes |


| 1. Katy Perry |
| I Kissed A Girl |
| 2. Metallica |
| The Day That Never Comes |
| 3. Jonas Brothers |
| Kids Of The Future |
| 4. Weezer |
| Troublemaker |
| 5. Estelle ft K.West |
| American Boy |
| 6. Ashlee Simpson |
| Outta My Head |
| 7. Paul Van Dyk ft. Rea Garvey |
| Let Go |
| 8. Madonna ft. J.Timberlake |
| 4 Minutes |
| 9. Sam Sparrow |
| Black And Gold |
| 10. Nelly ft. Fergie |
| Party People |


|